|
8. fejezet
dr aco 2013.04.14. 17:58
8. fejezet
„Szemem kisírva, a szívem fáj,
Az a baj, hogy hazug a száj!
Hazudik ha nevet, hazudik ha sír,
Addig nem mond igazat, ameddig csak bír.
De betelt a pohár, be kell vallanom,
A fejemben egész nap a TE neved hallom!”
A fürdőbeli incidens után, Hermione a szobájában ücsörgött, semmi kedve nem volt a reggelihez, hiszen most egy falatot sem tudna leerőltetni a torkán. Ahhoz meg végképp nem volt kedve, hogy míg ő a reggelit turkálja, mások idegesítő fecsegését hallgassa. Gondolt itt például Pansyra, aki hiába, hogy másik asztalnál ült, de olyan éles hangja volt, hogy még a terem másik végébe is hallották, ha egyszer nekifogott a nyivákolásnak. Ezért inkább a szobájában maradt, majd óra kezdés előtt néhány perccel összeszedelőzködött, és elindult a bájitaltan terem felé vezető nyirkos, sötét folyosón.
- Hermione, hol voltál? Vártunk reggelinél – érték utol a fiúk.
- Elaludtam, és amúgy is, volt még egy kis elintéznivalóm. Szólni akartam, csak már így is késésben voltam.
- Biztos megint hajnalig tanultál. Mio, még csak most kezdődött el az év és…
- Szálljatok már le rólam. Azt csinálok, amit akarok, nem ti mondjátok meg nekem, hogy mikor és mit csinálhatok– fakadt ki a fiúkra.
- Hermione mi a baj?
- Igen! Mi történt? Mi csak… - makogták megszeppenve
- Sajnálom fiúk - hajtotta le a fejét. - Tényleg nagyon sajnálom, nem tudom mi történt velem, miért kiabáltam veletek. Nem aludtam túl jól és ezért vagyok ilyen ingerült… bocsánat, nem rajtatok kellett volna levezetnem a feszültséget – ölelte meg két barátját.
- Nyugalom, semmi baj – mondta Harry. – De elmeséld, mi történt?
- Semmi különös, csak rémálmom volt az este… de már szinte nem is emlékszem rá, úgyhogy nincs jelentősége – hazudta.
- Ha te mondod – húzta föl szemöldökét Ron, majd elindultak az első órára.
- Dupla bájitaltan. Hurrá! – lelkendezett Hermione. – A hajnali eset után jobban nem is folytatódhat ez a nap, minthogy két órán keresztül összezárva legyek a mardekároskkal és házvezetőjükkel.
- Mondtál valamit? – kérdezte Harry, miközben beléptek a terembe
- Csak hogy milyen jó lesz dupla bájitaltan reggelről.
- Ja… ne is mondd – ültek le a helyükre.
Hermione nem nézett szét, hiszen nem akart találkozni Draco önelégült mosolyával, ezért csak egyenesen bámult maga elé. Szinte biztos volt benne, hogy a reggel történteket már elmesélte mindenkinek, kicsit kicifrázva a dolgokat, és most az egész Mardekár ház rajta röhög, s rövid időn belül az egész iskola megtudja majd.
- Jó reggelt! – lépett a terembe Piton professzor, maga mögött húzva lobogó talárját, majd azonnal rákezdett. – Már most leszögezem, az én óráimon nincs lazsálás, azt csinálják, amit mondok, és nem nyavalyognak. Ez mindenkire vonatkozik. Megértették? – nézett szúrós szemmel a társaságra. – Felírom a főzetet, amit el kell készíteniük. Nincs páros munka, mindeni szigorúan egyedül dolgozik, segítség nélkül. Érti Longbottom?
- I-igen Professzor úr. É-Értettem.
Hermione küldött felé egy bíztató mosolyt, majd ismét maga elé meredt, azonban nem a feladatot nézte. Gondolatai a szőke fiú körül jártak, hiszen ahogy előbb hátrafordult, nem látta őt a terem végében. Nem volt órán. Vajon miért? Piton óráját nem hagyná ki. Háza számára ezek a legélvezetesebb órák, itt alázhatják a griffendéleseket büntetés nélkül, vagy kisebb büntetésekkel, és most még sincs itt. Furcsállta azt is, hogy a mardekárosok nem nézik őt, nem nevetnek, nem sugdolóznak róla.
- Talán mégse mondta el nekik? De miért, mit tervez? Miért nem akar mégjobban megalázni? - gondolta.
- Válaszolna a kérdésemre Miss Granger?
- Ööö… igen professzor úr?
- Miss Granger, hallhatnám a választ?
- Persze. Kérem, megismételné a kérdést?
- Nézze kisasszony! Tudtommal azért van itt, hogy tanuljon, nem azért, hogy álmodozzon, de szóljon, ha tévednék. Elhiszem, hogy jó éjszakája lehetett, és nem sokat aludt, ami meg is látszik magán, de az órámon akkor sem tűröm el az ilyen viselkedést – jelentette ki, mire Hermione arca azonnal pirosra változott. – Mostani színét tekintve úgy látszik, fején találtam a szöget – húzta gúnyos mosolyra a száját.
- Nem uram.
- Akkor válaszolna az imént feltett kérdésemre?
Hermione segélykérően nézett barátai felé, de arcukat látva rájött, hogy semmit sem értenek az előbb említett témából.
- Nem tudom - nézett szemlesütve a padra.
- 20 pont, amiért nem tudta a választ, továbbá 20 pont, amiért nem figyelt órán, és örüljön, hogy ennyivel megúszta.
Hermione a továbbiakban próbált a feladatra koncentrálni, és kizárni fejéből a mardekárosok gúnyos kacaját.
Órák után a griffendéles lány a szobájában ücsörgött. Egész nap nem látta Dracot, aminek egyrészt örült, mert nem tudta mit történne, ha találkoznának, másrészt viszont kíváncsi volt arra, hogy miért nem jelent meg az órákon.
- Lehet, hogy megbánta, és nem akar a közelemben lenni? Nem… nem az nem lehet. Malfoy egy önimádó bunkó, nincs szíve, nincsenek érzései. De akkor miért engedett el? Miért nem tette meg?
Fejében egyre több megválaszolatlan kérdés kavargott.
***
Draco egész napját a gyengélkedőn töltötte. Hiába bizonyítgatta, hogy jól van, Madam Pompfrey nem engedte el.
- Megmondtam fiam, holnap reggelig nem hagyhatja el ezt a helyet, úgyhogy ne is próbálkozzon.
- Áhhhh. Makrancos, vén banya.
- Hallottam ám fiacskám. Kíváncsi vagyok, akkor is így mondja majd, amikor egy újabb fájdalomcsillapító italt kér?
Erre egy halk dünnyögés volt a válasz.
- Jó napot, Madam Pompfrey – lépett be az ajtón Blaise, széles vigyorral az arcán.
- Önnek is, Mr. Zambini.
- Remélem nem készítette ki idegileg ez a szerencsétlen – mutatott barátjára, mire a javasasszony elmosolyodott.
- Bőszen próbálkozik, de még nem jött össze neki.
- Kérem, magunkra hagyna minket egy kis ideig? – villantotta elbűvölő mosolyát az asszonyra
- Persze. Látja Mr. Malfoy - fordult a fiúhoz –, tanulhatna egy kis udvariasságot a barátjától. - Azzal megfordult, majd kisétált a szobából, mire Draco felnézett barátjára.
- Hogy te mekkora egy seggnyaló vagy, hallod. Húzd vissza a nyelved, mert még a végén letaposod.
- Ne légy már ilyen morcos. Ahogy Madam Pompfrey mondta, ez csak udvariasság. Nagyon szívesen adok egy-két leckét, ha akarod – vigyorgott az ágyon fekvőre.
- Kösz nem, ezt inkább meghagyom neked, én másra használom a nyelvemet, nem seggnyalásra.
- Igen, hallottam róla. – Sóhajtva leült az ágy szélére. – Szóval, halljam, mi történt veled?
Draco egy ideig maga elé bámult, majd erőt vett magán, és felnézett barátja szemébe.
- Granger… Granger történt velem…
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Szia,
Hol késik ilyen sokat ez a folytatás???????????? Már annyira várom!!!! Nagyon bírom az írásaid!!!!! Kérlek, mi hamarabb öntsd írott formába a gondolataid, mert végképp megöl a kiváncsiság másképpen!!!!!!!
Üdv: Egy elvonási tünetekkel küzdő olvasód