“Titkos írás az arc, de annak, aki a kulcsát bírja, nyitott könyv.”

/Jókai Mór/

A Roxfort Expressz hangtalanul zötykölődött a síneken. Eltelt a nyár, és ismét eljött egy újabb, nehéz és fárasztó év. A vonat tele volt fiatalabb és idősebb diákokkal. Mindenki arcán az izgalom jelei váltak felfedezhetővé. Az elsőévesek egymás szavába vágva beszélgettek, ismerkedtek, próbálták kitalálni, vajon melyik házba kerülnek majd a beosztási ceremónián. A felsőbb évesek a nyári kalandjaikat mesélték egymásnak. A legizgatottabbak azonban minden bizonnyal a hetedévesek voltak, hiszen nekik ez lesz az utolsó évük. Lassan közelednek a RAVASZ vizsgák, amik igencsak felforgatják az eddig megszokott életüket.

A diákok csoportonként ültek egy-egy fülkében. Aki elhaladt egy csoport mellet, nem hallott mást, csak a kiszűrődő nevetések vidám hangját. Egy ilyen fülkében ült Hermione Granger, Harry Potter és Ronald Weasley. Nevetgéltek, sztorizgattak, hiszen egész nyáron keveset találkoztak. Igaz, hogy Harry és Ron egy helyen laktak, de akkor is úgy beszélgettek, mintha minimum két hónapja látták volna egymást utoljára. Pedig szinte minden napjukat együtt töltötték. Nem úgy, mint Hermione. Mivel a lány mugli szülők gyermeke volt, szünetben hazament, és a nyarat muglik között töltötte. Nem is találkozott barátaival, csak bagollyal üzentek egymásnak. Annyi mesélnivalója lett volna, mégsem jutott szóhoz. Nagyon szerette őket. Amilyen viharosan indult a kapcsolatuk első év elején, olyan jóban lettek. Csak hallgatta őket és mosolygott rajtuk, észre se vette mikor kalandoztak el gondolatai. Hirtelen egy lökésre, és a szeme előtt himbálózó kézre lett figyelmes.

- Hahó! Hermione!

- Igen, Ron?

- Hol jártál? Már egy ideje itt lökdösünk – érdeklődött a szeplős fiú.

- Ööö… bocsi, tudod, egy kicsit fáradt vagyok. Este picit belemerültem az olvasásba - mondta mosolyogva a lány.

A fiúk rosszalló tekintete elárulta gondolataikat. Mielőtt Ron hangot adott volna nemtetszésüknek, Harry gyorsan elé állt, és Hermione felé nyújtott egy kis borítékot.

- Ez az előbb jött neked.

- Köszönöm – mondta Hermione, és kedvesen Harry szemébe nézett.

- Nagyon szívesen - bólintott Harry.

Nagyon jól tudta, hogy elsősorban nem a levélre céloz a lány, hanem hogy megakadályozta „Ronald Weasley: A könyvek jók, de minek kell annyit olvasnod?” című kiselőadását.

Miután a fiúk visszaültek a helyükre, kinyitotta a borítékot és olvasni kezdte.

Miss Granger!

Kérem, jöjjön öt perc múlva, a tanári fülkébe.

McGalagony professzor

Hermione nagyot sóhajtott, összehajtotta a levelet, felállt, majd visszafordult a fiúkhoz, és értetlen tekintetüket látva elmondta nekik a levél tartalmát. Mihelyst végzett a beszámolóval, elindult a tanári részlegbe. Miközben behúzta a fülke ajtaját fél füllel még hallotta, hogy a fiúk a kviddicsről kezdtek el beszélgetni.

- Mindig csak a kviddics. Nem tudom, mi annyira jó benne – sóhajtott, majd továbbindult.

Pár kupéval arrébb, kissé fojtogató levegő fogadta az oda betérőket. Beszélgettek, sokszor nevettek is, de a feszültség érezhető volt. Mindenki csevegett valakivel, kivéve egy embert. A tejfölszőke fiú, fejét az ablaknak döntve, kifelé bámult a kabinból. Nézte a száguldó tájat, miközben gondolatai milliószámra cikáztak. Arcán a szokásos arrogancia volt felfedezhető, némi gúnnyal megspékelve. Ez volt a szokásos maszk, amit felhúzott, mikor társaságban volt, hiszen ezt követelte meg tőle apja, ezt követelte meg a Malfoy név.

Gondolataiból egy ölébe szálló boríték zökkentette ki. Unottan kinyitotta, elolvasta, majd betette talárja zsebébe, és barátaihoz fordult. A fülkében két hű kutyája Crack és Monstro, a levakarhatatlan Pansy Parkinson, valamint Blaise Zambini foglalt helyet. Két gorilláját nem tartotta igazán barátjának, hülyék voltak, de ez kapóra jött neki, hiszen bármit mondott, azok ketten egyből megcsinálták. Pansy,… hm… Pansy egy dologra volt jó, méghozzá arra, hogy feldobja unalmas estéit. A lány teljes odavolt érte, és ezt ő ki is használta. Egyedül azt a kiállhatatlan, sipákoló hangját utálja, na meg hogy teljesen ráakaszkodik. De ki ne lenne oda érte? Ő az iskola mindenkori szexistene, és ezt ő nagyon is jól tudta. Elég egy csábos mosolyt villantania a kiszemelt nőre, mire az rögtön az ágyában terem, és teljesíti minden kívánságát.

- Szegénykém azt hiszi, hogy szeretem őt – gúnyolódott magában a lányon. - Úgy hiszi, hogy majd ő lesz Mrs. Malfoy. Cöhh… szánalmas – nézett rá lenézően.

Egyedüli barátjának, talán Blaiset tartja. Vele mindig tud beszélni. Néha nem értenek egyet, de ezt szereti benne, hogy megmondja a véleményét, és nem nyalja folyton a hátsó, nemes testrészét, nem úgy, mint a fent említett három barátnak nevezett senkik. Blaise volt az egyetlen, aki ismerte őt. Nem teljesen, mert persze neki sem mondott el mindent. De tudja, hogy egyszer úgyis beavatja minden titkába, és ezt a másik is tisztában van.

Semmi kedve nem volt az üres fecsegéseket és ostobábbnál ostobább kérdéseket hallgatni, de úgy gondolta, minél hamarabb túlesik ezen, annál hamarabb szabadul.

Amint társai felé fordult, azok egyből kíváncsian faggatni kezdték.

- Ki küldte a levelet? – kérdezte Monstro.

- Na, mi van, haver? Melyik csaj akar az ágyában látni már az első éjszaka? – vigyorgott rá Blaise.

- Az én Draco cicám nem tölti az estét senkivel… csak velem! – sipítozott Pansy, Draco fülébe.

Ez nagyon nem tetszett a fiúnak, és ennek hangot adva lehámozta magáról a hisztis lányt, majd gúnyos mosollyal ránézett, úgy suttogta annak arcába.

- Tudod, nem vagyok a tiéd, azzal töltöm az éjszakámat, akivel akarom. ÉN döntöm el – mondta kihangsúlyozva, majd barátjához fordult. – A levelet pedig McGalagonytól kaptam, vár a tanári fülkébe.

- Úhhh. Azt a pedofil fajtáját. Meg neked azt a gusztusodat. Fujjj – mondta Blaise színpadiasan, óriási vigyorral az arcán.

- A prefektusi teendők miatt, te marha – mérgelődött Draco, mire barátjából még jobban kitört a nevetés.

- Persze, persze én is azt mondanám. Menj csak, ne várasd meg Őnagyságát – vigyorgott még mindig a fiú.

- Barom.

Ennyit mondott Draco, majd felállt, és kisétált a kupéból, maga mögött hagyva két értetlen, bamba fejet vágó fiút, egy duzzogó lányt, és egy már levegőt alig kapó, röhögő idiótát.

Ezért is szerette Blaiset, mert megnevettette. Mielőtt felszálltak volna a vonatra, beszéltek, és a fiú látta, hogy valami gond van. Próbálta felvidítani, és elterelni róla a figyelmét, ami sikerült is neki.

Habár semmi kedve nem volt ehhez a kis látogatáshoz, mégis muszáj volt megejtenie. Amint elért a tanári fülke elé, meglátott egy számára nem túl kellemes, mondhatni inkább gyűlölt személyt. Arcán, oly tipikus, gonosz mosoly suhant át.

- Ha már itt kell lennem, ráadásul Ezzel – futtatta végig szemét a női alakon –, akkor már kihasználom, hogy bosszanthatom egy kicsit, ezt a beképzelt fruskát – gondolta magában.

Igazából nem tudta, hogy pontosan miért is utálja őt. Talán mert sárvérű, vagy, mert Potter legjobb barátja. Esetleg mindkettő. Igen, mindkettő. Egyrészt, mert ő aranyvérű családból származik, másrészt hamarosan apja nyomdokaiba lépve halálfaló lesz, és gyilkolni fog. Főleg az olyan mugli származásúakat, mint a lány. A kis Pottyt pedig ki nem állhatta, éppen ezért a kis barátait sem szívlelte. Hamarosan a Nagyúr úgyis végez mindkettővel – mondta magának. Mindig is utálta, és utálni is fogja ezt a libát.

Legalábbis, akkor még úgy hitte…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés