5. fejezet

„Sötét erők vesznek körül,
becsukom két szemem.
A semmiből jönnek elő,
üldözik a lelkem.
Rossz álmok visszatérnek,ha
szunnyad a testem.
Csuklyás démonok marcangolnak,
úgy érzem elvesztem!”

/Languszta: Rossz álom/

Hermione belépett prefektusi szobájába, és magába szívta annak kellemes, megnyugtató illatát. Szerette ezt a szobát, nem csak azért mert nagy, és szép volt, hanem azért is, mert itt végre egyedül lehetett. Csak az övé volt minden, akkor kelt és feküdt, amikor akart, addig olvasott vagy tanult ameddig jónak látta. Nem szólták meg szobatársnői, hogy már késő van és aludni szeretnének, ne olvasson tovább, hagyja abba a házi körmölését. A maga ura volt, nem kellet alkalmazkodnia senkihez.

Eleinte nem szerette ennyire, mert hiányoztak a barátai, azonban mára megszokta, és amúgy is bármikor mehetett a Griffendéles toronyba, ha mégis túlságosan egyedül érezte magát, ugyanakkor barátai is bármikor jöhettek hozzá.

Becsukta maga mögött az ajtót, ám amint belépett a hálóba, gyomra görcsbeugrott. Érezte, valami nincs rendben, de mielőtt felfogta, hogy mi is történik, erős kéz kulcsolódott a derekára és a tulajdonosához rántotta a boszorkányt. Hermione felnézett támadójára, egyenesen annak szürke szemeibe, mire nyomban ellökte magát tőle és máris nyúlt a pálcájáért.

- Csak nem ezt keresed? – lengette előtte a keresett tárgyat a fiú. – Tudod egy olyan okos boszorkány, mint amilyen te vagy kicsit figyelmesebb lehetne…

- Malfoy! Mit keresel itt? – vágott szavába a lány.

- Nyugi Granger. Ne izgulj, hamarosan megtudod. De előtte, téged nem tanítottak meg arra, hogy ne vágjunk a másik ember szavába? Tudod…

- De megtanítottak csak te nem ember vagy, hanem egy görény. Takarodj innen – kiabálta a griffendéles.

- Granger, ez csak költői kérdés volt… és nem megyek addig, amíg meg nem kapom azt, amiért jöttem – lépett közelebb a lányhoz. – Szóval, előbb éppen ott tartottam, hogy lehetnél óvatosabb, mert ide bárki, akinek van valami a fejében, és itt nem a kis Weasley patkányodra gondolok - fintorgott – simán be tud jönni. Úgyhogy kérlek, legyél kicsit kreatívabb, nehogy valami rossz történjen veled. Hidd el, nagyon a szívemre venném – mondta színpadiasan, majd ajkai ördögi vigyorra húzódtak.

- Ezért jöttél? Köszönöm, de nincs szükségem pont a te tanácsaidra, úgyhogy akár mehetsz is innen – nyitotta ki az ajtót Hermione a fiú előtt.

Draco nézte őt, majd az ajtóhoz lépett, mintha ki akarna menni. Hermione megkönnyebbülten sóhajtott, azt hitte, hogy ezzel végre elintézte és nyugodtan lehet, a fiú azonban nem lépett ki, becsukta az ajtót, majd a lányhoz fordult. Arcáról eltűnt az előbbi sátáni mosoly, helyét átvette valami más. Valami más, mintha vágy lenne.

- De ez nem lehet… Vagy mégis? Tisztán látszik… Ez lehetetlen! – dermedt meg Hermione gondolatai közepette.

Draco közben mellé lépett, egyik kezével beletúrt gesztenyebarna fürtjeibe, másik kezét a lány derekára helyezte, és közelebb húzta magához, miközben megcsókolta. Hermione meglepetésében nem tudta mit csináljon. Amikor megpillantotta a fiút a szobájában mindenre gondolt, csak erre nem.

A másik közben gyengéden ízlelgette ajkait, Hermione nem értette miért, talán mert ő is kívánta a fiút, de visszacsókolt. Draco érezve győzelmét, belemosolygott a csókba, majd nyelvével utat tört magának. A lány érezte, hogy enyhül a szorítás, így kihúzta kezét a másikéból, és lekevert egy pofont a fiúnak.

- Úgy látszik, nem tanulsz a hibáidból Granger. Egy pofon miatt kerültél ebbe a helyzetbe, és egy újabbal akarsz menekülni? - csóválta a fejét.

- Engedj el, vagy sikítok.

- Csak nyugodtan, itt úgysem hall meg senki - mondta, majd ismét lecsapott a boszorkány ajkaira. Mikor elváltak egymástól, a lány ellökte magától és menekülni akart, de nem jutott messzire, mikor ismét a falhoz préselve találta magát. Próbált szabadulni, de mindhiába, egyre erősebben érezte a másik testéből áradó vágyat, miközben érezte forró leheletét a nyakán. Draco belenézett Hermione szemébe, keresve a választ a fel nem tett kérdésére. Amint megtalálta, nem kellet neki több, felkapta a lányt és az ágyra fektette. Gyengéden csókolgatta, majd megszabadították egymást útban lévő ruháiktól. Lassú, forró csókokkal haladt végig a lány egész testét, miközben érezte, Hermione minden egyes érintésébe beleremeg. Tudta, érezte mennyire kívánják egymást. Amikor felnézett a griffendélesre, szemeiben látta a könyörgést, Draco azonban nem engedett, tovább csókolta a puha testet. Amikor Hermione már nem bírta tovább, felhúzta magára a fiút, mire az önelégülten mosolygott és bólintott, ezzel jelezve, hogy enged a lány kérésének és gyengéden belehatolt, mire Hermione felnyögött. Először lassan, majd egyre gyorsabban mozogtak, míg mindketten el nem jutottak a beteljesülésig. Draco legördült Hermioneról, és percekig egymás mellet pihegtek.

Amikor végre levegőhöz jutott, ránézett a lányra, és magára öltötte gúnyos mosolyát:

- Látod, én győztem. Mindig én győzők. – lenézett saját kezére majd a lányéra. Hermione meglepődve követte tekintetével, majd meglátta Draco kezén kirajzolódó kígyó alakot. Ekkor égő fájdalom csapott a kezébe, mire lenézett alkarjára, ahol szintén ott díszelgett a Sötétjegy.

Felnézett a fiúra, de már nem ő feküdt mellette, hanem Voldemort nézett vele szembe. Gunyoros kacajokat hallott a szobából, mire körbenézett, és meglátta a hangok forrását. Az ágyát halálfalók állták körbe, némelyik maszkot viselt, azonban sokan nem vették a fáradtságot, hogy eltakarják az arcukat, és ezekből jó pár embert felismert. Többek között Blaise Zambinit, Lucius Malfoyt, Bellatrix Lestranget, Craket és Monstrot, sőt mi több Piton professzort is, miközben mindegyik csúfondárosan méregette. Szorosabban fogta maga köré a lepedőt, mintha attól várna segítséget.

Voldemort, mintha csak hallotta volna a lány gondolatait, megszólalt:

- Ez mit sem segít rajtad. Nincsenek itt a drága barátaid, hogy segítsenek, a miénk vagy - sziszegte, élvezettel a hangjában. - Tiétek lehet – vetette oda a halálfalóknak, akik egyből megindultak a lány felé. – Én már kiszórakoztam magam. - Azzal felállt, és átadta helyét hűséges embereinek.

- Ne, ne, ne… – kiabált Hermione, hang azonban nem jött ki a torkán.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.